A túra egy pályázatnak köszönhetően valósult meg, melyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium “Kerékpárral 7 határon át” címmel írt ki. A túránk címe: “Két keréken a magyar kultúra és történelem nyomában itthon és a Felvidéken”. A pályázat célja a kerékpárutak népszerűsítése, és egyik feltétele volt, hogy a határt át kell lépni, valamint határon túli civil szervezettel fel kell venni a kapcsolatot. Mivel a Zemplénben már sokat gyalogtúráztam, így erre a részre esett a választásom a pályázatban. Több leírást olvastam a zempléni kerékpárútvonalakról, melyet többnyire az Eurovelo 11-esen tettünk meg. Egy héttel a túra előtt elmentem autóval, és bejártam a túra útvonalát, többek között azért, hogy ne érjen meglepetés majd élesben. Ez jó ötletnek bizonyult, hiszen ekkor szembesültem azzal, hogy a szlovák oldalon a Hernád folyó gátjára tervezett 7-8 km-es szakaszt jobb lesz, ha közúton tesszük majd meg, mivel itt egyáltalán nem olyan kiépített a gát, mint amihez Magyarországon vagyunk szokva. Félő volt, hogy defektek sorozatát kaphatjuk.
A túrát megelőzően lefoglaltam a szállást az adott időpontra, valamint az indulás előtti napokban megvásároltam az étkezéshez szükséges alapanyagokat előre, valamint telefonon megrendeltem a friss árukat az egyik hollóházi élelmiszerboltban.
2019. július 19-én, reggel 7 órakor volt a gyülekező a debreceni Főnix Csarnok mögötti parkolóban. A kerékpárokat speciális, erre a célre készült kerékpárszállító utánfutóval vittük, melyet a bérelt autóbuszunk húzott. 10 óra magasságában érkeztünk meg az egyik sátoraljaújhelyi bevásárlóközpont parkolójába, ahonnan megkezdtük a túránkat. Néhány kilométer után megálltunk egyik tervezett helyszínünkön, a széphalmi Kazinczy Csarnoknál, ahová bementünk, és érdekes tárlatvezetésben volt részünk.
Ezt követően tovább tekertünk, és átmenetileg letértünk a kerékpárútról, Alsóregmecet, majd Felsőregmecet érintve átléptük a határt, és Alsómihályi településen meglátogattuk Györky Szilvia nagytiszteletű református lelkészt, kedves férjét, valamint a gyülekezet gondnokát. A templomba invitáltak bennünket, és tőlük sok érdekes dolgot tudhattunk meg az ott élő magyarság helyzetéről. Többek között azt, hogy ez volt az első olyan tanévük, amikor a jelenlegi első osztályos gyerekek között már nincs olyan, aki beszéli a magyar nyelvet. Megpihenve, felfrissülve indultunk vissza Magyarország felé, és Felsőregmec után újra a bicikliúton voltunk Mikóházán, majd tekertünk tovább Pálházára. Itt egy nagyobb pihenőt tartottunk tudván, hogy most jön a neheze. Elindultunk Kisbózsva, Nyíri, Füzérkomlós, majd Hollóháza irányába, ami nem egy könnyű szakasz, de annál szebb. 16 óra magasságában értük el Hollóházát, ahol elfoglaltuk a szállásunkat, a boltból felvettük az előre megrendelt árukat, és hozzáláttunk a vacsora elkészítéséhez. Az első napi menü meggyleves és sertéspörkölt bográcsban főtt krumplival, savanyú uborkával. Az est jó hangulatban telt, értékelve az aznapot.
A második nap reggelét ismét a helyi boltban kezdtem, a friss pékárut megvásároltam. A reggeli virsli volt az otthonról megrendelt, hozott zöldségekkel, ezután elkészítettük az úticsomagokat, szendvicseket. 9 óra után elindultunk, és a Hollóháza-Eszkáros határátkelőt átlépve ismét szlovák területen voltunk, és elindultunk Kassa felé. Biztonságot jelentett, hogy az autóbusz az utánfutóval mögöttünk volt néhány kilométerrel, hogy szükség esetén bármikor riaszthassuk. Vittünk magunkkal 2 darab tartalék kerékpárt, mely jó ötletnek bizonyult, ugyanis a második napon volt egy kerékpár meghibásodás, de nem kellett ott időt veszítenünk, a pótbiciklit be tudtuk vetni azonnal. A közútról Kassa határában tértünk le, ahol már kiépített kerékpárúton haladtunk a Hernád folyó mentén egészen az óváros közeléig. Ott eltávolodva a folyótól, 10 percen belül az első állomásunkon voltunk, a kassai református parókia udvarán, ahol Orémus Zoltán esperes úr fogadott bennünket finom, hideg, frissítő limonádéval. A kerékpárokat itt hagytuk, majd átsétáltunk a templomba, ahol megismerkedhettünk a templom, valamint a gyülekezet történetével. Utána a szomszédban lévő Rodostói házba mentünk át, ahol érdekes történelmi előadásban részesültünk, majd megtekintettük az épületet belülről is. Innen elsétáltunk a Szt. Erzsébet Dómhoz, melyet megnéztünk belülről, valamint lementünk a Rákóczi kriptába is, ahol rövid ismertetőben volt részünk, és itt énekelhettünk is egyet. Utána tartottunk egy félórás szabadprogramot, fagyizás, kávézás, séta. Visszamentünk a parókiához a kerékpárokért. Itt már igyekeznünk kellett, mert esőfelhők gyülekeztek, és el is eredt az eső. Szerencsére a tekerés megkezdése után nemsokkal gyengült, majd megállt a csapadék. 17 órakor értünk vissza hollóházi szállásunkra, ahol nekiláttunk a vacsora elkészítéséhez. Paradicsomleves és carbonara-s spagetti sült baconnal volt a menü. Mindenki kivette a részét a munkából, így hamar elkészültünk vele. Este zenehallgatás, beszélgetés, ping-pongozás következett.
Harmadik nap reggeli (kenyér, felvágott, zöldségek, sajt, tea) után úticsomag készítést követően (májkrémes zsömle zöldséggel, sajttal) bepakoltuk táskáinkat a buszba. 10 órakor elkezdtük utolsó napi túránkat. Füzérkomlós után, Nyíri előtt megállt a csapat, ahol készítettünk egy csodálatos csoportképet, melynek hátterében a Füzéri Vár. Kisbózsva után a kerékpárúton Pálháza előtt elfordultunk Kőkapu irányába. 20 perces tekerést követően értük el a festői szépségű kőkapui vadászkastélyt. Közel egyórás pihenés, felfrissülés után indultunk vissza. Kőkaput elhagyva kb. 1 km-t követően jobbra fordultunk az erdőbe az erdészeti úton. Itt volt kb. 3 erősebb szakasz, ahol nagyon nehezen tudtunk tekerni az út meredeksége miatt. Kőkaputól számítva néhányszor megállva 40 perc alatt értünk fel a hegytetőre. Itt pihentünk egy kicsit, és innen kezdődött egy adrenalin felszabadító “száguldás” a kanyargós, gyorslejtésű úton Háromhutáig, persze az óvatosságot szem előtt tartva. Mire leért a csapat, mindenki fülig érő szájjal nyugtázta, hogy ez mennyire jó volt. A túratervben az volt, hogy itt, Háromhután fejezzük be a túránkat, de mivel hamar ideértünk, a buszsofőrünket felhívtuk, hogy ne jöjjön ide, álljon meg Tolcsván, és odáig még letekerünk. Így a 34 km-ből 48 km lett az utolsó napon, de egyáltalán nem bántuk. Háromhutától Tolcsváig már végig kövesúton mentünk, ahol autóforgalom van. Sajnos, ez az útszakasz nagyon rossz minőségű, figyleni kell nagyon. 16 óra környékén értünk Tolcsvára. Itt felpakoltuk a bicikliket az utánfutóra, és elindult a csapat haza.